2018. december 16. vasárnap

Természet közeliség, harmónia, szabadság. Garantált érzések azok számára, akik tavasztól őszig vízre szállnak, s csatlakoznak a vízitúrázók népes táborához. Számos felfedezésre váró, vadregényes, gyönyörű vízfelület található Magyarországon, amelyeken - a Bejárható Magyarország program keretében - az elkövetkező esztendőben jól kiépített, európai színvonalú, megfelelő eszközparkkal ellátott megállóhelyek létesülnek majd. Az ötvenes-hatvanas évek mozgalmas vízi élete után ismét reneszánszát éli a vízi turizmus, amelyhez jó keretet adhat sportágunk egyik népszerű sorozata, a Vízitúra Kupa.

Hogy mit kell tudni erről a versenyről?

A Vízitúra Kupa Magyarország legnagyobb és legnépszerűbb, országos méretű amatőr vízitúrás versenysorozata. A bajokság 2001-ben indult civil kezdeményezés részeként. A rendezvénysorozat szervezője és fő támogatója a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

A Vízitúra Kupa egy hét fordulóból álló versenyrendszer, melyben a szervező helyszínek egy közös és egységes szabályrendszer szerint szervezik a versenyüket, de mindenhol a saját vízterületükre jellemző sajátosságokkal fűszerezik az eseményeket.

A Vízitúra Kupa 2018-ban is várja a természetet kedvelő sportos vízitúrázókat és az amatőr vízi sportolók kedvelőit.

Versenytávok:

Rendezők:

·         Bajai Spartacus Sport Club

·         Magyar Kajak Kenu Szövetség

Helyszín, időpont:

·         Bajai Spartacus kajak-kenus csónakháza: (Baja, Bajai Spartacus SC kajak-kenus csónakháza, 6500)

·         2018. Május 19. szombat

·         Parkolás az ÁTI depó területén (parkoló részen a DEPÓ terület végén / KI LESZ TÁBLÁZVA, HOGY MERRE!) : KLIKK IDE!

Előzetes program:

·         Regisztráció: 8:00-9:30

·         Tájékoztató: 9:00-től a regisztrációs iroda előtt

·         Versenyzőknek 10:30

·         Friss Túrázóknak: 10:42

·         „Minimaraton Kalandoroknak”: 11:00

Hajóosztályok:

Versenyzőknek: ÚTVONAL ITT MEGTEKINTHETŐ!

·         túra kajak női egyes (TK-N1)

·          túra kajak férfi egyes (TK-F1-50–)

·         túra kajak férfi egyes (TK-F1-50+)

·         túra kajak férfi páros (TK-F2)

·         túra kajak vegyes páros (TK-V2) - minimum 1 fő női evezősnek kell lennie, azaz tiszta női egység is rajthoz állhat

·         túra kenu férfi páros (TC-F2)

·         túra kenu vegyes páros (TC-V2) - minimum 1 fő női evezősnek kell lennie azaz tiszta női egység is rajthoz állhat

·         hármas túra kenu (TC-3) open

·         négyes túra kenu (TC-4) open

·         tengeri kajak egyes (SEAK) open

·         versenyhajó – kajak (K-1) open

·         versenyhajó – páros kajak (K-2) open

·          versenyhajó – kenu (C-1) open

·         outrigger egyes (OC-1) open

„Friss túrázók” résztvevőinek: ÚTVONAL ITT MEGTEKINTHETŐ!

·         Kenu1 OPEN

·         Kenu2-3-4 OPEN

·         Kajak 1-2 OPEN

·         Egyéb a hajótípusok (Sárkány, evezős és minden egyéb, ami a Hajózási Szabályzat szerint a Dunán közlekedhet)

„Minimaraton Kalandoroknak” résztvevőinek: ÚTVONAL ITT MEGTEKINTHETŐ!

·         Kenu2-3-4 OPEN

·         Kajak 1-2 OPEN

·         Sárkányhajó (minimum 10 fős legénységgel)

·         SUP open, női / férfi

·         Egyéb a hajótípusok (minden egyéb, ami a Hajózási Szabályzat szerint a Dunán közlekedhet)

 

Kenuk és kajakok korlátozott számban előzetes egyeztetés alapján bérelhetők Komáromi Editnél. További infó: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,

Komáromi Edit: +3620 350 6007

Nevezés:

Minden részvevő a saját felelősségére vesz részt a Vizitúra kupán, amelyről az online felületen nyilatkozik!

A résztvevőknek kötelező kitölteni:

·         18 éven aluli versenyzőnek szülői/gondviselői nyilatkozatot

·         nevezési lapot

Nevezési díj minden kategória résztvevőinek: (16 éven aluliaknak 50 % kedvezmény biztosítunk a nevezés árából, illetve 12 évet be nem töltött gyerekeknek ingyenes a nevezés! )

·         Nevezési díj előreutalással május 10.-ig:

o    3000.- Ft/fő, mely tartalmazza: rendezvényszervezés, ebéd, oklevél, dobogós helyezetteknek érmek, (frissítő a 35km-es távon).

·         Nevezési díj helyszíni fizetéssel elő regisztrációval május 17.-ig:

o   3500.- Ft/fő, mely tartalmazza: rendezvényszervezés, ebéd, oklevél, dobogós helyezetteknek érmek, (frissítő a 35km-es távon).

·         Nevezési díj elő regisztráció nélkül, helyszíni fizetéssel, ebéd nélkül

o   3500 Ft/fő mely tartalmazza: rendezvényszervezés, oklevél, dobogós helyezetteknek érmek, (frissítő a 35km-es távon) ebéd nélkül

·         Nevezési díj helyszíni fizetéssel elő regisztrációval május 17.-ig, Bajai Spartacus SC klubtagoknak:

o   1000.- Ft/fő, mely tartalmazza: rendezvényszervezés, ebéd, oklevél, dobogós helyezetteknek érmek, (frissítő a 35km-es távon).

·         Nevezési díj elő regisztráció nélkül, helyszíni fizetéssel, ebéd nélkül, Bajai Spartacus SC klubtagoknak

o   INGYENES mely tartalmazza: rendezvényszervezés, oklevél, dobogós helyezetteknek érmek, (frissítő a 35km-es távon) ebéd nélkül

Számlatulajdonos: Bajai Spartacus Sport Club

Számlaszám: OTP Bank: 11732033-22815307-00000000

Az átutalás megjegyzés rovatába kérjük a „VTK” nevet, a nevezett kategória rövidítését, valamint a nevezők nevét! (pl VTK, K-1, Körmendi László).

Számlát a rendezvény helyszínén adunk az online nevezőknek is. Ha valakinek más névre (pl egyesülete nevére) kell a számlát kiállítanunk, akkor azt kérjük előre jelezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, Nagyné Francsovics Edinánál.

Lehetőség lesz a kísérőknek, nézőknek is ebédet rendelni, a www.spartacussc.com honlapján 1200 ft/adag áron május 17.-ig. Előre utalásnál kérjük a megjegyzés rovatban ezt is jelezni! (pl VTK, K-1, Körmendi László +3ebéd). Korlátozott számban vásárolható lesz a helyszínen is ebéd. A rajt és cél helyszíneken is büfé üzemel.

Narancssárga és vörös meteorológiai riasztás esetén a versenyt egy nappal később, 20.-án vasárnap rendezzük meg.

Kérünk mindenkit, hogy lehetőleg online nevezzen!

Díjazás:

·         Minden kategória külön kerül díjazásra.

·         A versenyző kategóriában a helyezettek érmet, kupát, oklevelet és összetett pontot kapnak.

·         A „Friss Túrázó” és a „Minimaraton Kalandoroknak” kategóriákban a helyezettek oklevelet (támogatás mértékétől függően érmet) kapnak, mérjük és nyilvánossá tesszük a futott idejüket,

Biztonság:

·         A rendezvényen mindenki a saját felelősségére vesz részt, melyről az online felületen nyilatkozik!

·         Mindenkinek kötelező betartani a hatályos Hajózási Szabályzatot!

·         Mentőmellény viselése 16 év alatt kötelező a VTK és a Friss Túrázók kategóriában!

·         A regisztrációs helyszín egy parkban található, ahová csak az engedéllyel rendelkező gépjárművek hajthatnak be.

·         A kijelölt parkolótól mindösszesen 84 métert kell behozni a hajókat a stégig. Aki segítségre szorul a távolság miatt, kérjük keresse a segítőinket a regisztrációs területen.

További programok:

·         A verseny alatt legkisebbeknek ugráló vár és játszótér, nagyobbaknak sárkányhajó ergométer verseny, felnőtteknek a Türr kilátó és a Bajai Hajómalom Egyesület miniskanzen kiállítása megtekinthető.

·         Szombat délután SUP verseny 200 és 2000 méteres futamok

·         Szombat este a versenyzőknek, hozzátartozóknak közös Bajai Halászlé főzés az egyesületünk panziójánál, majd igény szerint tábortűz (vacsora ára 1200Ft, jelentkezi előzetesen a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, vagy legkésőbb a regisztrációs irodában 9:30-ig

Szállás lehetőségek: SZÁLLÁSFOGLALÁS: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

·         Egyesületünk panziójában faházban 2500 ft/ fő (2-4 személyes szobák, közös fürdővel)

·         Egyesületünk panziójában kőházban 3500 ft/fő-től 10 ágyas szobában vagy 2-3 személyes szobában 1 fő esetén 6.500 Ft/ éjszaka / 2 fő esetén 8.600 Ft/ éjszaka / 3 fő esetén 11.400 Ft/ éjszaka

·         Egyesületünk panziójában sátorban 1000 ft/fő

·         Ingyenes sátrazási lehetőség a célhelyszínnél a parkoló melletti füves területen, illetve saját matraccal a kajak-kenu ház konditermében (Baja, Bajai Spartacus SC kajak-kenus csónakháza, 6500)

Csomag ajánlatok: SZÁLLÁSFOGLALÁS: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (május 10-ig, előreutalással)

1.       panziós (kőházas / 10 ágyas szobában) elhelyezés 2 éjszaka szállás (pénteki érkezés-vasárnapi távozás) + *VTK nevezési díj = 10.000.- forint / fő előreutalással az egyesületünk számlaszámára.

2.    panziós (kőházas / 2-3 ágyas szobában) elhelyezés 2 éjszaka szállás, 2 fő esetén (pénteki érkezés-vasárnapi távozás) + *VTK nevezési díj = 11.600.- forint / fő előreutalással az egyesületünk számlaszámára.

3.    panziós (kőházas / 2-3 ágyas szobában) elhelyezés 2 éjszaka szállás, 3 fő esetén (pénteki érkezés-vasárnapi távozás) + *VTK nevezési díj = 10.600.- forint / fő előreutalással az egyesületünk számlaszámára.

4.       faházas elhelyezés 2 éjszaka szállás (pénteki érkezés-vasárnapi távozás) + *VTK nevezési díj = 8.000.- forint / fő előreutalással az egyesületünk számlaszámára.

5.       Wellness hoteles elhelyezés 2 éjszaka szállás (pénteki érkezés-vasárnapi távozás) + *VTK nevezési díj =24.800.- forint / fő előreutalással az egyesületünk számlaszámára.

*Csomagajánlataink árából 3.000.- forint / fő, azaz a nevezési díj leszámolandó, amennyiben a hozzátartozó nem kíván rész venni a versenyen!

 

Támogatóink: Magyar Kajak-Kenu Szövetség | Fitohorm | Hotel Elizabeth | BEET | Fondü | ÁTI | BELKA | BÚTORKOVÁCS | DreamOnMedia.hu |

Természet közeliség, harmónia, szabadság. Garantált érzések azok számára, akik tavasztól őszig vízre szállnak, s csatlakoznak a vízitúrázók népes táborához. Számos felfedezésre váró, vadregényes, gyönyörű vízfelület található Magyarországon, amelyeken - a Bejárható Magyarország program keretében - az elkövetkező esztendőben jól kiépített, európai színvonalú, megfelelő eszközparkkal ellátott megállóhelyek létesülnek majd. Az ötvenes-hatvanas évek mozgalmas vízi élete után ismét reneszánszát éli a vízi turizmus, amelyhez jó keretet adhat sportágunk egyik népszerű sorozata, a Vízitúra Kupa.

Hogy mit kell tudni erről a versenyről?

A Vízitúra Kupa Magyarország legnagyobb és legnépszerűbb, országos méretű amatőr vízitúrás versenysorozata, melyen évről-évre egyre többen vesznek részt. (2017-ben 200-250 fő már az egy-egy versenyen nevezett létszám). A bajokság 2001-ben indult civil kezdeményezés részeként. A rendezvénysorozat szervezője és fő támogatója a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

A Vízitúra Kupa egy hét fordulóból álló versenyrendszer, melyben a szervező helyszínek egy közös és egységes szabályrendszer szerint szervezik a versenyüket, de mindenhol a saját vízterületükre jellemző sajátosságokkal fűszerezik az eseményeket.

A Vízitúra Kupa 2018.05.19-én is várja a természetet kedvelő sportos vízitúrázókat és az amatőr vízi sportolók kedvelőit.

 

I. Névadó szponzor: 450.000 Ft (nettó) – A szponzor, vagy a termék neve beépül a verseny nevébe és minden felületen azzal együtt jelenik meg. – A szponzor, vagy a termék neve a sportrendezvény honlapján (WWW.SPARTACUSSC.COM) 150x150 vagy 768x90 pixel méretű bannerben megjelenik minden oldalon a szerződés aláírásától számítva a verseny évének végéig.

TOVÁBBI MEGJELENÉSEK: Molinó, zászló, stb. kihelyezése a versenyközpont területén – Megjelenés versenykiírásban, plakáton. – Megjelenés a szponzor-falon. – Az 1-3 helyezettek-csomagjában szóróanyagának elhelyezése. – Termékbemutatási lehetőség a versenyrendezvényen és annak honlapján facebook oldalán. (www.spartacussc.com / facebook.com/bajaispartacussc/ ). – A cég 50 munkatársa térítésmentesen részt vehet a kalandorok programon (4 km) 2-3-4 személyes kenuban vagy 1-2 személyes túra-kajakban. Továbbá tartalmaz 1 éjszaka szállást, a szombat esti Bajai Halászlét (közös főzés, iszogatás…) és az esti retro-disco programot. (Igény esetén a pénteki napra is biztosíthatunk szállást!)

 KIEMELT MEGJELENÉSEK: Csapatépítő tréningeink online és offline reklámanyagaiban, az ajándék pólón és a „repi” ajándékokban, melyet minden túrázó megkap. (nyár eleji első túránkon a budapesti Katona József Színház teljes társulatát látjuk vendégül)

 

II. Kiemelt szponzor: 250.000 Ft (nettó) – A szponzor, lógója megjelenik a sportrendezvény honlapján (WWW.SPARTACUSSC.COM) 728x90 pixel méretű bannerben megjelenik a blog bejegyzések végén a szerződés aláírásától számítva a verseny évének végéig.

TOVÁBBI MEGJELENÉSEK: Molinó, zászló, stb. kihelyezése a versenyközpont területén – Megjelenés versenykiírásban, plakáton. – Megjelenés a szponzor-falon. – Az 1-3 helyezettek-csomagjában szóróanyagának elhelyezése. – Termékbemutatási lehetőség a versenyrendezvényen és annak honlapján facebook oldalán. (www.spartacussc.com / facebook.com/bajaispartacussc/ ). – A cég 50 munkatársa térítésmentesen részt vehet a kalandorok programon (4 km) 2-3-4 személyes kenuban vagy 1-2 személyes túra-kajakban. Továbbá tartalmazza a szombat esti Bajai Halászlét (közös főzés, iszogatás…) és az esti retro-disco programot. (Igény esetén a pénteki napra is biztosíthatunk szállást!)

 KIEMELT MEGJELENÉSEK: Csapatépítő tréningeink online és offline reklámanyagaiban, az ajándék pólón és a „repi” ajándékokban, melyet minden túrázó megkap. (nyár eleji első túránkon a budapesti Katona József Színház teljes társulatát látjuk vendégül)

 

III. Szponzor: 100.000 Ft (nettó) –A szponzor, lógója megjelenik a sportrendezvény honlapján (WWW.SPARTACUSSC.COM) 1 db PR cikkben és a támogatóink aloldalon lógóval és egy rövid leírással a szerződés aláírásától számítva a verseny évének végéig.

TOVÁBBI MEGJELENÉSEK: Molinó, zászló, stb. kihelyezése a versenyközpont területén – Megjelenés versenykiírásban, plakáton. – Megjelenés a szponzor-falon. – Az 1-3 helyezettek-csomagjában szóróanyagának elhelyezése. – Termékbemutatási lehetőség a versenyrendezvényen és annak honlapján facebook oldalán. (www.spartacussc.com / facebook.com/bajaispartacussc/ ). – A cég 20 munkatársa térítésmentesen részt vehet a kalandorok programon (4 km) 2-3-4 személyes kenuban vagy 1-2 személyes túra-kajakban. Továbbá tartalmazza a szombat esti Bajai Halászlét (közös főzés, iszogatás…) és az esti retro-disco programot. (Igény esetén a pénteki napra is biztosíthatunk szállást!)

 KIEMELT MEGJELENÉSEK: Csapatépítő tréningeink online és offline reklámanyagaiban, az ajándék pólón és a „repi” ajándékokban, melyet minden túrázó megkap. (nyár eleji első túránkon a budapesti Katona József Színház teljes társulatát látjuk vendégül)

 

Megjelenési lehetőségek partnereink oldalán a Vízitúra kupával és egyéb más kajak-kenus eseményhez tartozó feedben: (400.000+ elérhető ember / hónap )

  • • MOZGÁSVILÁG.hu (a versennyel kapcsolatos cikk vagy esemény végén, mint szponzor, támogató) 140.000+ látogató havonta
  • • Bajai televízió (a versennyel kapcsolatos interjúkon viselt pólón)
  • • Bajai rádió
  • • Gong rádió
  • • Sugopart.hu (a versennyel kapcsolatos cikkek végén, mint szponzor, támogató) 40.000+ látogató havonta
  • • Bajaisport.hu
  • • baja.hu / bajamarketinges együttműködéseink (az esemény benne lesz az összes városi eseménynaptárban, programfüzetben, illetve további médiumokban cikkek, hírek formájában)
  • • mkksz.hu (cikkek az eseménnyel kapcsolatban) 70.000+ látogató havonta
  • • bácskai napló
  • • magyar-vizitura.hu
  • • kenumaraton.hu
  • • utimix.hu
  • • egyesületünk web és facebook oldalán

Amennyiben érdekli az alábbi lehetőségek közül bármelyik támogatási forma és szeretne cégével részt venni egy remek csapatépítésen, akkor keressen minket az alábbi elérhetőségeken: +36 30 5049261 vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen.

 

 

 

 

 

„FÖLDÖN - VÍZEN - LEVEGŐBEN - Kalandos csapatépítés a Csodálatos Baján”

Unja már a sablonos csapatépítő programokat? Szeretné, ha az ivás és bulizás mellett igazi élményeket is szereznének a csapattagok? Töltsenek el velünk egy olyan aktív és eseménydús hétvégét, ami valóban közelebb hozza a munkatársakat egymáshoz.

A Bajai Spartacus SC kajak-kenu szakosztálya 2017-től kezdett el csapatépítő programokat szervezni, amelyet mindig az adott csoport igényeinek megfelelően alakítanak ki. Ha az egyesület programját választja, akkor garantált a jó hangulatú kikapcsolódás, ami mellett egy olyan aktív tevékenységű egyesületet támogatnak, ahol a sport szeretete kiemelkedő fontosságú.

Nézzük, milyen programokra számíthatnak, ha a kalandparkos hétvégét választják.

A Baján található kiserdő kalandpark lesz a programok egyik fő állomása, ahol különböző színtereken próbálhatják ki bátorságukat a csapattagok. A mászás mellett a legérdekesebb programot a csúszkapálya kipróbálói kapják, ahol a bátor résztvevők a Sugovica felett átívelő csúszkapályán gyönyörködhetnek a tájban.

Ha fentről már megismerkedtünk a Sugovica és a bajai táj szépségeivel, akkor ideje kicsit közelebb kerülni hozzá, hiszen igazi csapatépítős programként sárkányhajós evezés lesz a következő állomás. A sárkányhajós evezés köztudottan jó program azok számára, akiknél fontos az összetartás és csapatmunka. 

Az aktív programok mellett marad idő a Baja város látványosságainak felfedezésére, ami nem véletlen kapta meg a „Csodálatos Baja” elnevezést. Jó idő esetén a Sugovica északi partján található homokos stand is rendelkezésre áll azok számára, akik fürdőzéssel töltenék el a szabadidejüket. Lehetőség van gasztronómiai élmények szerzésére is, amelyre kiváló opció lehet a méltán híres bajai halászlé megkóstolása.

Ha további részleteket szeretne megtudni a programokkal kapcsolatban, keresse fel egyesületünket, ahol minden kérdésre szívesen válaszolunk! Szerezzen élményeket, válasszon minket!

 

 

Izgalmas csapatépítő programok Baján és környékén - borÁszok hétvégéje - csapatépítés, csapatépítő programok a Csodálatos Baján

Indítunk is a „borÁszok hétvégéjével”, amely a CSODÁLATOS BAJÁN és a környékén kerül megrendezésre. A vízi programok mellett nagy hangsúlyt kap a szekszárdi borvidék meglátogatása is, ahol egy kellemes hangulatú borkóstolással egészülnek ki az aktív csapatépítő programok.

Már az első nap délelőttjén belevethetik magukat a csapatok az izgalmakba, hiszen sárkányhajós evezés keretén belül kell bizonyítaniuk az összetartásukat. Ez a program kiválóan fejleszti a csoportdinamikát, és kellően szimbolizálja a cél elérése érdekében tett közös erőfeszítéseket. A Sugovica és a gemenci holtágak kellemes környezete biztosítja a megfelelő kikapcsolódást. Ezek után a Sugovica Északi partján található homokos strand egész nyáron várja a fürdőzni vágyó vendégeket.

A borkóstolást már az első nap délutánján élvezhetik a csoportok, legyen szó akár a Takler, akár a Bodri pincészet vendégszeretetéről. A szekszárdi borvidék csodálatos panorámát biztosít a csapatépítő feladatok méltó levezetéséhez, ahol egy aktív délelőtt után jól esik a borozás és a közös beszélgetés, amely erősíti a kollégák és barátok közötti emberi kapcsolatokat.

A cégek mellett az aktív pihenésre vágyó családok és baráti társaságok jelentkezését is várjuk, hiszen az élmény mindenki számára garantált.

A Bajai Spartacus SC több éves tapasztalattal szervez különböző típusú csapatépítő hétvégéket és napokat, amelyet maximálisan a vendégeink stílusára és kérése szerint alakítunk ki. Az elégedett, és folyamatosan visszatérő csoportjaink biztosítják a garanciát a megfelelő és minőségi szervezéshez.

Választásukkal nem csak egy tartalmas és vidám kikapcsolódás mellett döntenek, de támogatják egyesületünket is, ahol a sport szeretete és az élmények állnak az első helyen.

További részletekért vagy ajánlatkérésével keressenek fel minket az alábbi elérhetőségeinken.

 

Bajai Spartacus SC kajak-kenu szakosztálya: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen vagy a +36 30 / 504-92-61-es telefonszámon.

Csapatépítés - Indiana Jones kajak - kenu túra a Véndunán

 

HAMAROSAN JELENTKEZÜNK A RÉSZLETEKKEL!

Friss hírek

Feliratkozás

Lépjen velünk kapcsolatba

Ha további információt szeretnél, töltsd ki ezt az űrlapot. Amint lehet válaszolunk.

captcha

Facebook